Koreny Ildikó
Már zsenge fiatalkoromban foglalkoztatott az a kérdés, hogy mi
különbözteti meg a kiemelkedően sikeres embereket a többi
embertől.
Gyermekkoromtól kezdve művészeti pályára készültem, ennek
ellenére végül reál szakirányban folytattam mind a középiskolai,
mind a főiskolai tanulmányaimat. Több mint 20 évig ilyen
szakterületen dolgoztam, alkalmazotti szakmai pályafutásom utolsó
négy évében vezetőként. Az utóbbi 16 évben internal auditorként,
vállalati coach szemléletben dolgoztam.
Ezen évek tapasztalata is megerősített abban, hogy a vállalati eredményesség szoros
összefüggésben áll a szervezetet működtető egyének személyes teljesítményével. Innentől
került érdeklődésem középpontjába az egyének sikerpályára állítása.
Mindig is szerettem embereknek segíteni. Szakirányú továbbképzés és két év gyakorlat után
végül életszervezési tanácsadó és mentor lettem, majd 2019-től ismét szabadon alkotó,
amatőr grafikus. Visszakanyarodtam oda, ahová a gyermekkori álmaim hívtak.